A híreket látva szerencsénk volt. Itt egyáltalán nem tűnt olyan komolynak a dolog, hogy hurrikánnak nevezzük az inkább csak durvább vihart. A szél rendesen megdolgozta a fákat és eső is volt dögivel, de nem láttam se kidőlt fát, sem több tíz centis folyamban zúduló árt. Bár még pénteken azt mondták, hogy mi tényleg csak a szelét fogjuk érezni a dühös nőnek, az utolsó pár órában olyan készülődésbe kezdett Susan, hogy sokkal durvább dolgokra is számítottam már. NYC közlekedését teljesen leállították, se ki, se be. Azt mondta 20 éve nem volt ilyen készültség. Mindenki állta a tíz méteres sorokat elemért, vagy elemlámpáért. A kádakba vizet engedtek, sok mindent megfőztek a mélyhűtőből, feltöltötték a telefonjaikat... Az utcák kiürültek, nem járt kinn egy lélek sem, csak a természet tudatta mindenkivel, hogy igen, sokkal hatalmasabb és erősebb, mint mi. És csak zuhogott és süvített este 9-10 körültől másnap délutánig.
A hírekben láttuk, hogy Montclairben, a szomszédos városban, ahova suliba fogok járni, fák dőltek házakra, utakra. Több városban hatalmas vízmosás volt, ami akár házakat is eltolt eredeti helyükről. Susan New Yorkban élő rokonainál azóta sincs telefonvonal, a metróban áll a víz. Szóval hihetetlenül szerencsésen megúsztuk ezt a hurrikán veszélyt.
Tegnap este megismertem Peggyt, Susan egyik özvegy barátnőjét. Átmentünk hozzá vacsorázni és filmet nézni egy "közeli" városba -ami nekik közel, az kb. fél óra kocsival, közben autópályán is közlekedve. Félelmetes látni, hogy milyen életszínvonalat tud produkálni ez a világ. Egy burzsuj lakóparkba érkeztünk, ahol medence van az ott lakók számára, a terület bejáratánál kis "bódé"-ban őr bácsi, aki minden vendéget kikérdez, hogy kihez stb, a lakásról nem is beszélve. Peggy egy masszív alkatú, szarkasztikus vérbeli amerikai. Jókat mulattam rajta és vele. A bejárat mellett egy nagyit grafit rajz van bekeretezve.. nézem-nézem.. Te jó ég!! De hiszen ez Gent!!!!! Ő teljesen padlót fogott, mert még soha, senki nem ismerte fel azt a képet, amit az édesapja kapott még az '50-es években. Nem telt bele 5 perc, a kérdés nekem szegezve: 'Do You have a boyfriend??' . Itt mindenki párosítani akarja azt, akinek esetleg nincs felmutatható embere.. hmm.. mulattató.
Ma felkerekedtem és tettem egy sétát a kertváros felé. Láthatólag tényleg semmi komoly kárt nem okozott Irénke, én viszont megtaláltam az ideális utat futáshoz. A másfél órás csatangolás közben betévedtem egy boltba, ahol bevásároltam magamnak elengedhetetlen fürdőszobai kellékeket. A fizetéskor valamiért többet mutatott a pénztár gép, mint amennyire én fejben összeadtam a cikkek árát. Bár már akkor is többet fizettem, amikor a 25 dolláros telefon feltöltőkártyáért 26 dollár x centet kértek. Mint kiderült 7% extra adót számolnak fel pluszban.. mindig, minden boltban. Bátran odaállok a véletlenül magammal hozott 13 dolcsimmal, mert még alatta voltam "jóval", erre 12, 98 a fizetendő... szerencse.
Felvettem a kapcsolatot Kimmel, egy hegedűs, de már nem diák, leányzóval. Ő és Jamie - csellista tanonc - látogattak Budapestre nyár elején. Találkozunk a héten valamikor és valami klassz koncertre is hívott (New York-i Filharmonikusok vagy London Szimfonikusok) , ha van kedvem csatlakozni és ha sikerül jegyet szerezniük valamelyikre.
Pénteken nemzetközi diákoknak lesz valami útbaigazító félnapos történés, jövő hét kedden pedig indul a a suli. Szóval szépen alakulnak a dolgok és gördülgetnek az események. Az ujjam teljesen helyrejött.
NYC info : a telepesek falat építenek az indiánok elleni védelmül és a legközelebb eső utcát nevezik el Wall Streetnek (1653).
2011. augusztus 29., hétfő
Photos
Welcome!!
Ez a ház meg egy Susan és Speedy, aki elég ellenséges, amikor meglátja nálam a fotógépet... A szobám ablaka az emeleti boltíves. És ím a szoba. Az ajtóból szemben a kis kanapé, balra az ablak alatt az ágyom :)
2011. augusztus 26., péntek
First days
Gondoltam talán így könnyebb követni és nekem sem kell több felé emilezgetnem :) próbáljuk ki.
Szóval messze vagyok.. a repülőn tudtam meg, hogy pontosan 7193 km távolságra. Az út egészen viselhető volt. Kedves stewardessek, finom kaják, bár a vetített filmek csapnivalóak voltak, így maradt a könyv s az azzal való elbóbiskolás.. teljesen elveszítettem az időérzékemet. Kanada partjai felett közelítettük meg New Yorkot, amihez amikor már elég közel kerültünk mind távolságban és magasságban nem bírtam levakarni a mosolyt az arcomról, egyszer csak feltűntek a felhőkarcolók. Az a kép, amit annyi film elején bejátszanak. Ellenőriznek ám mindenkit rendesen kifelé, sorban állás kb. fél óráig. Vízum, papírok, ujjlenyomat, fénykép, kérdések, miért?, meddig?, hol?. . Majd egy másik ember leellenőrzi a papírt, amit ki kellett tölteni a repülőn, hogy hozol- e magaddal kaját, növényt, ajándékot, 10.000 dollár feletti kéz pénzt - "még jó, hogy..", üzleti célú-e az utad - "naná!!". Bevallottam a két levél Aloémat, nehogy még itt a végén feketelistára kerüljek... ijesztgettek vele és nem volt kedvem így indítani. A bácsi leellenőrizte, megkérdezte, mi a fenének nekem ez.. Fogra, illetve a helyére... áá, nem tudtam, hogy erre is jó. mi ilyenkor elmegyünk a fogorvoshoz.. jah, ti gyógyszer és doki függők wahaha.. Amúgy jó fej volt, mondta minden rendben, adminisztráció végett kérdezte, hogy miért jöttem, hol fogok tanulni, aztán megdicsérte az angolomat. Dagad a mell:)
Előtér, ahol várok.. aztán várok..
és még mindig várok, de jó érzés volt nézni, ahogy a várva-várt utasokból hirtelen megérkezett lesz és mindenki mosolyog, ölelkezik, ujjong. Aztán megérkezett Susan, a házi nénim. Pici, olyan 60 körüli, vastagkeretes szemüvege van, pörög és ujjong és beszél.. sokat. De aranyos, minden értem van- mondja, néha már túlságosan is. De inkább ezt, mint egyedül kucorogni egy egyszobásban. Kerülővel hozott haza, mert bevitt manhattanbe, a Nagy ALMÁBA és megmutatta a Time squaert, az Empire State Buildinget, láttam sok-sok olyan SÁRGA taxit, a fő postát, ami úgy néz ki, mint a Szépművészeti Múzeum, csak alacsonyabb, az épületet, ahol a New York Times állomásozik.. kb úgy érzetem magam, mintha egy filmben lennék :). Bazi nagy autók vannak és szélesebb sávok. Amikor tankolsz nem kell bemenned fizetni, hanem benyomod a credit kártyádat a nagy adagoló benzintartályba abba a bizonyos masinába és mehetsz. Aztán jöttünk haza Veronába, ami olyan Budapest - Etyek távolság, manhattantől. Montclair - ahova suliba fogok járni - és Verona között nincs semmi, ami éreztetné veled, hogy egy másik városban jársz már. A kertvárosi házak között, egyszer csak az egyik még ide-, a másik már odatartozik.
Szép helyen lakom. Sor ház, patkó alakban. A szobám ablaka egy főútra néz, kicsit nehezebb emiatt az alvás..majd csak megszokom. Van egy Speedy nevű kutyánk, és valami török nevű macskánk. Speedy néha váratlanul ugatógörcsöt kap, én meg emiatt szerintem hamarosan neurológiai eset leszek. Nincs kert, így mind a ketten bent vannak, a szobámba egyik sem teszi be a lábát, de a szőrük jelentős részét valahogy mégis beteleportálják. Soha állatot lakásba!!!
Tegnap kialudtam magam nagyjából, kipakoltam, élvezem az új szobát. Halvány lila falaival, kétszemélyes ággyal, egy kisebb, de mégis jól bepakolható gardróbbal, kis komóddal, Susan fotóival a falon, kis kanapéval, tv-vel, hajópadlóval- majd teszek fel fényképeket róla. Kaptam saját fürdőt, -a folyosóról nyílót- mert Susannak van saját bejáratú az ő szobájában, ami egy szinten van velem. Nem tudom miért, de nyitott ajtónál alszik, ami csak azért zavar, hogy ha kimegyek éjjel a mosdóba, minden szösszenet behallatszik hozzá. Na mindegy.
Ma elvitt az adminisztrátor nőhöz, Domenicához, aki már az emil váltásainkkor is nagyon szimpi volt, de élőben még jobb fej. Mosolygott, viccelődtünk, beiktattunk engem mindenhova, ahova kell, aztán elmentünk a bankba és nyitottunk nekem számlát. Bár akkor nem ült mellettem így egyedül csináltam mindent, amit mondanom sem kell, hogy még magyarul is egy rémálom, és kegyetlen, elkerülhetetlen agymosás, nemhogy egy olyan idegennyelven, amit oké, még konyhanyelven elcsacsogok. De sikerült :) Kaptam egy átmeneti kártyát, amit addig használhatok, amíg meg nem érkezik az, amelyiket választottam. A bankos fickó jött és segített az automatánál aktiválni, illetve feltenni a számlámra azt a csekket, amit még a szponzor bácsi adott nekem az utolsó találkozásunkkor. Végre megtudtam ezt is, hogy hogy működik ez az 'Írok neked egy csekket" a cetli papírra és utána a tiéd az összeg, ami rajta találtatik. Igazából az egyik legegyszerűbb módja a pénzutalásnak - az utaló részéről, mert csak kitölti egy tollal, semmi online utalás, meg visszajelző sms-ben található kód.
Ma gyakoroltam először őszintén elég hosszú idő után. Nem érzem ennek a kihagyásnak nagy hátrányát, annak viszont már annál inkább, hogy én nem tudom hogyan, de minden félévben összeszedek egy körömágygyulladást és mindig a bal gyűrűs ujjamon, hát most megint itt van. Volt már paradicsom, First, az aloe levél trutyiját is tettem rá, tegnap a néni adott antibiotikumos kenőcsöt.. de nagyon lassan alakul. Már kezd idegesíteni, mert ez viszont akadályoz a gyakorlásban.. A másik, hogy mára sikerült hasonlóan, de hál' Istennek finomabb változatban, elaludni a nyakam és a lapockáimat, mint kb. négy héttel ezelőtt. Remélem nem tart sokáig ez a fizikai negatív széria, mert már tényleg érik bennem a gyakorlásra való igény és inspiráció.
Amit nem értek, hogy mindenhol megy az a sz@r légkondi és egy ablak sincs, amit ki lehetne rendesen nyitni, mert ha sikerül elcsúsztatni a friss levegő és közted még van egy szúnyogháló szerűség, de valamivel mégis erősebb, masszívabb anyagból, mint amit otthonról ismerek, és nyista igazi levegő.. Ma futás után kiültem a ház előtti lépcsőre, mert kezdett már nagyon hiányozni a valódit lélegzés és ráadásul még szép idő is volt. Susan amikor hazaért a munkájából és itt talált, azt hitte kizártam magam. Majd mikor taglalni kezdtem, hogy hiányzik belélegezni a nem légkondis airt, ő végig azt mondogatta, hogy beállítja nekem hidegebbre.. Hmm.. szerintem még most sem érti... Kiszállnak a légkondis kocsijukból, majd három méterrel később belépnek a non-stop működő légkondis házukba és alig mennek ki. Nekem hiányzik a kert, az esti kiülés, az a béke és nyugalom illat, ami az nyáresti légben van. Ők viszont szerintem úgy nőnek fel, hogy azt se tudják, hogy ilyen van..
Hurrikán veszély van- közelít valami dühös nőszemély, Irene. Azt mondják ide csak a a viharos szél és az eső fog eljutni. Ennek ellenére New York tömegközlekedését teljesen leállítják és arra szólítanak fel, hogy maradjunk otthon. Majd holnap kiderül, mennyire komoly ez az egész. Mindenesetre Susan felkészült, így don't fosh at home és üzeni, hogy senki ne aggódjon, minden rendeben lesz, minket kikerül.
Itt minden lovely, sok minden pretty vagy nice, sweetheart és honey.. :) -mókás. A kávé itthon kávékávé, Susan sem szereti az amerikai lötyit, így a kávészeretet éghet ugyanazzal a lánggal, mint otthon :). És a reggeli kávé mellé stílusosan jár a New York Times és a belebújás mindenkinek, még nekem is :) -ez viszont hangulatos.
Tsók mindenkinek :)
Szóval messze vagyok.. a repülőn tudtam meg, hogy pontosan 7193 km távolságra. Az út egészen viselhető volt. Kedves stewardessek, finom kaják, bár a vetített filmek csapnivalóak voltak, így maradt a könyv s az azzal való elbóbiskolás.. teljesen elveszítettem az időérzékemet. Kanada partjai felett közelítettük meg New Yorkot, amihez amikor már elég közel kerültünk mind távolságban és magasságban nem bírtam levakarni a mosolyt az arcomról, egyszer csak feltűntek a felhőkarcolók. Az a kép, amit annyi film elején bejátszanak. Ellenőriznek ám mindenkit rendesen kifelé, sorban állás kb. fél óráig. Vízum, papírok, ujjlenyomat, fénykép, kérdések, miért?, meddig?, hol?. . Majd egy másik ember leellenőrzi a papírt, amit ki kellett tölteni a repülőn, hogy hozol- e magaddal kaját, növényt, ajándékot, 10.000 dollár feletti kéz pénzt - "még jó, hogy..", üzleti célú-e az utad - "naná!!". Bevallottam a két levél Aloémat, nehogy még itt a végén feketelistára kerüljek... ijesztgettek vele és nem volt kedvem így indítani. A bácsi leellenőrizte, megkérdezte, mi a fenének nekem ez.. Fogra, illetve a helyére... áá, nem tudtam, hogy erre is jó. mi ilyenkor elmegyünk a fogorvoshoz.. jah, ti gyógyszer és doki függők wahaha.. Amúgy jó fej volt, mondta minden rendben, adminisztráció végett kérdezte, hogy miért jöttem, hol fogok tanulni, aztán megdicsérte az angolomat. Dagad a mell:)
Előtér, ahol várok.. aztán várok..
és még mindig várok, de jó érzés volt nézni, ahogy a várva-várt utasokból hirtelen megérkezett lesz és mindenki mosolyog, ölelkezik, ujjong. Aztán megérkezett Susan, a házi nénim. Pici, olyan 60 körüli, vastagkeretes szemüvege van, pörög és ujjong és beszél.. sokat. De aranyos, minden értem van- mondja, néha már túlságosan is. De inkább ezt, mint egyedül kucorogni egy egyszobásban. Kerülővel hozott haza, mert bevitt manhattanbe, a Nagy ALMÁBA és megmutatta a Time squaert, az Empire State Buildinget, láttam sok-sok olyan SÁRGA taxit, a fő postát, ami úgy néz ki, mint a Szépművészeti Múzeum, csak alacsonyabb, az épületet, ahol a New York Times állomásozik.. kb úgy érzetem magam, mintha egy filmben lennék :). Bazi nagy autók vannak és szélesebb sávok. Amikor tankolsz nem kell bemenned fizetni, hanem benyomod a credit kártyádat a nagy adagoló benzintartályba abba a bizonyos masinába és mehetsz. Aztán jöttünk haza Veronába, ami olyan Budapest - Etyek távolság, manhattantől. Montclair - ahova suliba fogok járni - és Verona között nincs semmi, ami éreztetné veled, hogy egy másik városban jársz már. A kertvárosi házak között, egyszer csak az egyik még ide-, a másik már odatartozik.
Szép helyen lakom. Sor ház, patkó alakban. A szobám ablaka egy főútra néz, kicsit nehezebb emiatt az alvás..majd csak megszokom. Van egy Speedy nevű kutyánk, és valami török nevű macskánk. Speedy néha váratlanul ugatógörcsöt kap, én meg emiatt szerintem hamarosan neurológiai eset leszek. Nincs kert, így mind a ketten bent vannak, a szobámba egyik sem teszi be a lábát, de a szőrük jelentős részét valahogy mégis beteleportálják. Soha állatot lakásba!!!
Tegnap kialudtam magam nagyjából, kipakoltam, élvezem az új szobát. Halvány lila falaival, kétszemélyes ággyal, egy kisebb, de mégis jól bepakolható gardróbbal, kis komóddal, Susan fotóival a falon, kis kanapéval, tv-vel, hajópadlóval- majd teszek fel fényképeket róla. Kaptam saját fürdőt, -a folyosóról nyílót- mert Susannak van saját bejáratú az ő szobájában, ami egy szinten van velem. Nem tudom miért, de nyitott ajtónál alszik, ami csak azért zavar, hogy ha kimegyek éjjel a mosdóba, minden szösszenet behallatszik hozzá. Na mindegy.
Ma elvitt az adminisztrátor nőhöz, Domenicához, aki már az emil váltásainkkor is nagyon szimpi volt, de élőben még jobb fej. Mosolygott, viccelődtünk, beiktattunk engem mindenhova, ahova kell, aztán elmentünk a bankba és nyitottunk nekem számlát. Bár akkor nem ült mellettem így egyedül csináltam mindent, amit mondanom sem kell, hogy még magyarul is egy rémálom, és kegyetlen, elkerülhetetlen agymosás, nemhogy egy olyan idegennyelven, amit oké, még konyhanyelven elcsacsogok. De sikerült :) Kaptam egy átmeneti kártyát, amit addig használhatok, amíg meg nem érkezik az, amelyiket választottam. A bankos fickó jött és segített az automatánál aktiválni, illetve feltenni a számlámra azt a csekket, amit még a szponzor bácsi adott nekem az utolsó találkozásunkkor. Végre megtudtam ezt is, hogy hogy működik ez az 'Írok neked egy csekket" a cetli papírra és utána a tiéd az összeg, ami rajta találtatik. Igazából az egyik legegyszerűbb módja a pénzutalásnak - az utaló részéről, mert csak kitölti egy tollal, semmi online utalás, meg visszajelző sms-ben található kód.
Ma gyakoroltam először őszintén elég hosszú idő után. Nem érzem ennek a kihagyásnak nagy hátrányát, annak viszont már annál inkább, hogy én nem tudom hogyan, de minden félévben összeszedek egy körömágygyulladást és mindig a bal gyűrűs ujjamon, hát most megint itt van. Volt már paradicsom, First, az aloe levél trutyiját is tettem rá, tegnap a néni adott antibiotikumos kenőcsöt.. de nagyon lassan alakul. Már kezd idegesíteni, mert ez viszont akadályoz a gyakorlásban.. A másik, hogy mára sikerült hasonlóan, de hál' Istennek finomabb változatban, elaludni a nyakam és a lapockáimat, mint kb. négy héttel ezelőtt. Remélem nem tart sokáig ez a fizikai negatív széria, mert már tényleg érik bennem a gyakorlásra való igény és inspiráció.
Amit nem értek, hogy mindenhol megy az a sz@r légkondi és egy ablak sincs, amit ki lehetne rendesen nyitni, mert ha sikerül elcsúsztatni a friss levegő és közted még van egy szúnyogháló szerűség, de valamivel mégis erősebb, masszívabb anyagból, mint amit otthonról ismerek, és nyista igazi levegő.. Ma futás után kiültem a ház előtti lépcsőre, mert kezdett már nagyon hiányozni a valódit lélegzés és ráadásul még szép idő is volt. Susan amikor hazaért a munkájából és itt talált, azt hitte kizártam magam. Majd mikor taglalni kezdtem, hogy hiányzik belélegezni a nem légkondis airt, ő végig azt mondogatta, hogy beállítja nekem hidegebbre.. Hmm.. szerintem még most sem érti... Kiszállnak a légkondis kocsijukból, majd három méterrel később belépnek a non-stop működő légkondis házukba és alig mennek ki. Nekem hiányzik a kert, az esti kiülés, az a béke és nyugalom illat, ami az nyáresti légben van. Ők viszont szerintem úgy nőnek fel, hogy azt se tudják, hogy ilyen van..
Hurrikán veszély van- közelít valami dühös nőszemély, Irene. Azt mondják ide csak a a viharos szél és az eső fog eljutni. Ennek ellenére New York tömegközlekedését teljesen leállítják és arra szólítanak fel, hogy maradjunk otthon. Majd holnap kiderül, mennyire komoly ez az egész. Mindenesetre Susan felkészült, így don't fosh at home és üzeni, hogy senki ne aggódjon, minden rendeben lesz, minket kikerül.
Itt minden lovely, sok minden pretty vagy nice, sweetheart és honey.. :) -mókás. A kávé itthon kávékávé, Susan sem szereti az amerikai lötyit, így a kávészeretet éghet ugyanazzal a lánggal, mint otthon :). És a reggeli kávé mellé stílusosan jár a New York Times és a belebújás mindenkinek, még nekem is :) -ez viszont hangulatos.
Tsók mindenkinek :)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)