Nyúzott vagyok, mert ezek az emberek inspirálnak és ebből adódóan próbálsz meg gyakorolsz és órára jársz és te jó ég! már ilyen késő van? két hét van mögöttünk.
A quartet ÓRIÁSI!! Annyira szeretni valóan aranyosak, jó fejek, közvetlenek, flúgosak, és hatalmas zenészek!!!
Egyik szerda délben játszottak nekünk - kb. a csillárról is lógott a közönség. Beethoven napot tartottak. Varázsoltak egyet, meghallgattunk egy egész vonósnégyest, majd bátran lehetett kérdezni őket akármiről-akkora hangulat volt :), zárásként meg pörköltek egy olyan fúgát, hogy ott ember nem ült hátradőlve..
A brácsásuk, Honggang - ő az egyik kamaratanárom :) - olyan bolond, hogy volt, hogy elfelejtett bejönni tanítani, de az emlékeztető telefonra rohant és bár Mendelssohn kotta helyett Schubertet hozott a szekundosunknak, tanított és még a héten pótolt is.
A testvére Weiggang -az első hegedűsük- eljátszotta az összes Brahms hegedű szonátát a Bard College-on múlt vasárnap. Három kocsival mentünk, csak az utazás volt több, mint 4 óra - ugye az itteni távolságok.. De a koncert nagyon jó volt és amikor mentünk gratulálni, Weiggang hezitálás nélkül a nevemen köszöntött és nem győzte köszönni nekünk, hogy elmentünk ilyen messze, csak azért, hogy meghallgassuk.
Kisebb nemzetiségi gála - amerikai, kínai, koreai, bolíviai, a madzsar és ott a háttérben Boris, aki orosz-szlovák-német :)
A koncertek után pedig nem az van, hogy mint bizonyos nagy művész tanárok elszeparálva elmennek ünnepelni, ők jönnek velünk, lazán, közvetlenül serezni :)
Kimozdulós társasági élet mostanában alig-alig. Komolyan hullák lettünk, de bízunk a javuló tendenciában. Látínoszék tartanak néha egy-egy salsa gyorstalpalót közösen bérelt lakukban "némi" italfogyasztással körítve :). És alakulnak tervek mozira, Metropolitan Múzeumra, New York-i pubos jazz koncertre ;) többekkel.
Holnap kezdődik a kis kamarazenekar idei élete az első próbával. Elnézve a csapat névsorát, amit egy meghallgatás után írtak ki, nagyon jónak ígérkezik. Ez az, amiben tanárok is: Boris, Honggang és Nick is játszani fognak, de a hátsó pultokban ülve. Izgatottak vagyunk!!!!!!
Tegnap pedig túlestem a tűzkeresztségen, sorra kerültem a bizonyos pénteki vonós praktikum-béli színpadra lépéssel. Rachmaninov szonáta első tételt játszottam, egyszer voltam vele órán -Nick kegyetlen tempóban pörgeti az anyagot!- és bár izgultam, de valahogy annyira mégsem és sok minden a vártnál is jobban kijött - boldogság!! :) Nick volt aznap a soros tanár, akin állítólag némi elégedettség jelei mutatkoztak. Ő még nem mondott semmit, megkérdezte a nézőtéren ülő többieket, hogy mit gondolnak. Pozitív kommentek a jobb kezemről, hogy kijönnek a különböző hangszínek és azok hirtelen váltásai is ügyesen vannak megoldva a vonó bármely részén - thnx to Nick!- és még pár dolog. Maga Nick aztán kielemezte, hogy azon még dolgozni kell, hogy a vibrátóm ne holmi egyfajta mechanikus állandó legyen-ő autópilótának nevezi- hanem az is legyen tudatosan használva társítva ahhoz, hogy milyen karaktert színt szeretnék játszani. Plusz még annyi, hogy durvább is lehetnék néha, mert szép, de a dolgok nem mindig szépek és ha tétel megőrül, hát őrüljek meg én is, de úgy igazán- hát úgy legyen !!! ;)
Ezt mind leírva és újra átélve ezeket a zenei élményeket és történéseket úgy érzem annyira jó kezekben vagyok!!!! Jókor és jó helyen!!!
ejha.. nehéz tartani a lépést a történésekkel..
Először vissza a Methez. Verdi Nabuccot néztünk, az összes odasereglett diák közül ketten voltunk vonósok Russellel. Állandóan szóval tart, beszél, vagy kérdez, aranyos forma, nem hagyja, hogy egy percig is kívülállónak érezd magad.
A jegyeket az ének tanártól kaptuk meg, aki komolyan egy az egyben Marton Éva, csak kicsit kisebb kivitelben és jelen esetben inkább jó indulattal megáldva. Az ötödik emeleten kaptunk helyet, ami annyira lejt, hogy a zenekari árokba is simán beláttam. Felirat minden ülés előtt, és választhatsz angol vagy német nyelvet. Mindenhol, az előtérben és bent a teremben is mindent vörös bársony borít, a lépcsőktől kezdve a falakig. A bejárat előtt egyre gyűlő tömeg még az előadás előtt, hátha találnak valakit fölösleges plusz jeggyel. A nézőtér szinte tele, diákokat leszámítva mindenki tip-top kiöltözve. Szünetben kint álltam az emeletünk előterében, ahol ezzel a látvánnyal ütköztem szembe:
A 'megadom-a-módját' ruhába bújt nép lazán leült a vörös szőnyegre, elővette az otthonról hozott becsomagolt kis szendvicset és piknikezni kezdett. Óriási volt.. megrökönyödtem? -azt is, de igazából hatalmasat nevettem, mert nem játszották meg a sznob közönség szerepét, és ez amolyan oldást jelentett pár percre a formalitások világában.
Itt látszanak a kristálycsillárok is - nekem annyira tetszenek :)
A szakadó eső ellenére is azt mondtam a fenébe is ha már bejöttem New Yorkba én haza nem megyek azonnal, amikor direkt üresre hagytam e napot. Készültem, volt ernyőm, melegebb öltözékem, és csak azért is megkerestem a Strawberry Fieldst, ha már a múltkor száműzött lettem a Central Parkból.
Arról már írtam, hogy Yoko Ono rakatta rendbe John Lennon emlékére a parknak ezt a részát, de arról még nem, hogy a világ rengeteg országa ajándékkal reagált erre. Például ez a mozaik az 'imagine' felírattal Nápolyból van. A kis park maga pedig úgynevezett béke-kert, ahol több, mint 150 fajta növény van, minden országból csak egy.
A bandukolás inkább volt céltalan, mint tervezett, mentem az orrom után. Így akadtam bele a Bow Bridge-be is (amiről majdnem ugyanolyan képet sikerült készíteni, mint amilyen drága Erzsitől kapott útikönyvben van), és délről számított első tóba, ami mellett ott a Ramble, egy kisebb erdő, ahova betérve tényleg még New York legmagasabb épületei is eltűnnek szem elől. Talán még felejthetném is, hogy ott vagyok a világváros közepében - de ennek a hatalmas városnak a zaja azt hiszem megszüntethetetlen, még ha a látvány adott is lenne hozzá.
Az eső nem riasztja el sem a new yorkiakat, sem a turistákat. Láttam csuronvizes vagy fél pucér kocogókat, sétálni hozott esőkabátba bujtatott kutyákat, biciklihintóban ülő városlátogatókat, sőt még egy meleg pár egybekelésének is a
tanúja lehettem.
Majd az esernyő állandó tartásából mikor már sok lett és a járásom intenzitása is csökkent, mert már sántítottam, annyira feltörte a lábamat a cipőm, úgy döntöttem befejezem aznapra. Hátha legközelebb nem lesz egész napos eső az eddigi két alkalomhoz hasonlóan.. bosszantó, mert nem is esik annyit itt az eső..többnyire csak akkor, mikor ott töltenék egy napot-bájos.
Hazafelé az egyik buszmegálló már Jeresyben a Robin Hood :) Roadnál volt, és Halloween-hez közeledve már látni lehetett hullákkal "díszített" háztetőket, kísértet járta temetővé változott előkerteket, pókhálóba ragadt házakat persze óriás pókkal meg fej nélküli felsőtesttel kiegészítve a kompozíciót. Utóbbit sok szeretettel ajánlom Katikém és Kingám legfőbb figyelmébe!!! :)
