Hmmm... tudom, hogy ritkán írok, de a történések továbbra is csak gyorsulnak, gyarapodnak és én megpróbálom kihozni a dologból a legtöbbet. Az a sok munka lassan érik és úgy hiszem nem is rossz irányba. Mindenesetre a tegnapi nap olyan fordulatot hozott, hogy azóta a föld fölött járok :) Egy egy héttel korábbi mélyebb pont után sikerült úgy játszanom a színpadon a rám szánt 8 percet, hogy úgy hagytam el a helyszínt, hogy én tényleg mindent megtettem. Ha valaki más nyeri meg az idei Concerto Competition-t, akkor le a kalappal előtte, megérdemelte. Végül a 24 jelentkezőből a szűri engem talált érdemesnek arra, hogy a jövő tanévben szólót játszhassak a zenekarral... MOSOLY :)

 

Chestnut Street és ami nem bazseva

A hely, a ház, ami már inkább otthon, mint szállás. Újabb lakótársak a házban. Zenészek, vagy zenész rokonok. Szépen és talán nem is olyan lassan csapattá lettünk. Két fiú a koreai zongorista Yong Woong (ejtsd: Jong Vun) és Paetur a Feröer Szigetekről (Skócia és Izland közötti szigetcsoport, közigazgatásuilag Dániához tartozik), ő egy szintén onnan származó csellista leányzó vőlegénye. Ők laknak a ház első emeletén az egyik, mi lányok, Karin a bolíviai hegedűs és én, a másik oldalon. Most van igazán csak Jóbarátok hangulat. Van, hogy kínait rendelünk, ha nem akkor főzünk, vagy csak simán borozunk, vagy fogyasztjuk, ami épp előfordul a hűtőben és vagy megváltjuk az itteni zenei életet elméletben, vagy közös és saját anekdotákon szakadunk, sírunk, elvagyunk. :)
Összetartás és összedolgozás van. Közös ünneplések. Szünet lévén megvalósítottuk a régóta tervezett és áhított Koreai Spa-ba való "látogatást". Queens-ben egy megállóval a US Open helyszíne után, Ázsiai negyed van. Akár csak a manhattan-i sziget kínai negyedében, minden koreai vagy épp kínai betűkkel van kiírva. A metróállomástól ingyenes kisbusz visz a fürdőbe. A belépéskor mágneses karkötő, ami nyitja a szekrényt, a külön kis szekrényt a cipőnek, és az egész épület területén, amikor vásárolsz valamit, nem a féltett pénztárcából fizetsz, hanem csak odatartod a kis óraszerűt amit beolvasnak, majd amikor hazaindulsz fizeted ki a számlát. Több emeleten különböző medencék, éttermek, szaunák, bár, pihenő szoba, ahol az ebéd utáni elpilledés alvásba ment át. A tetőn pedig kültéri medence mindenféle hidromasszázs lehetőséggel. Hazafelé bevásároltunk az ázsiai boltban mindenféle finomságot, majd elmentünk egy olyan helyre enni, ahol amint leültünk öt másodperc nem telt el, mindenki előtt ott volt a zöld tea, a pohár víz, a zöldséges tál. A tányér előtt egy asztalba mélyített főzőedény az asztal peremén mindenkinek külön a tál alatti tűz szabályozója. A koncepció, hogy mindenki megfőzi a saját levesét, abból, amit használ az alapként kapott zöldségekből, ami mellé még rendelhetsz tengeri kütyüket, vagy husit. Az egyik fal mentén mindenféle szószok, amiből bármennyit, bármikor használhatsz. Óriási nap volt :) jó kedvvel, kényeztetéssel, pihenéssel, finom ételekkel.
Tegnap este a frissen beszerzett hozzávalókból sushi-t készítettünk otthon valami embertelen mennyiségben :)

Az utóbbi napokban azonban legtöbbet Valinál vagyok, mert lassan két hete, hogy először egyedül maradt a hat hónapos Simon Boldizsárral. Így itt vagyok, segítek, babázunk, régi magyar filmeket próbálunk megnézni, de ez általában minimum tíz részletben sikerül, én pedig "komolykodva" babyszittelek, amikor Vali tanít vagy dolgozik. Íme a kis mukik:

oh!!! éééés, végre sikerült a kulturálódásra is időt szentelni, eljutottam a MoMA-ba (Modern Művészetek Múzeuma), amire csak úgy mint a MET-re, erre sem elég pár látogatás, hogy igazán végig tudja nézni az ember, de célirányosan felmentem az 5. emeletre, ahol Picasso, van Gogh, Monet, Kandinszky és hasonló ínyencségekkel néztem szemtől szembe.

Színpadon

Tavaszi szünet - bár inkább nevezném téli szünet No.2-nek, még mindig havazik - első lehetőség egy kicsit megállni január 20. óta. A hátunk mögött rengeteg fellépés, órák, próbák tömkelege, kurzusok.

Az utolsó és igazán szívbe és emlékezete vésett pillanatokat mind nem is lehetne felsorolni. Két koncert, közvetlen a szünet előtt egymás utáni estéken, első a suli koncert termében, a második a Carnegie Hall Weill Recital Hall-jában.
Az egyetemen rendezett koncert leginkább azért emlékezetes, mert Nick jóvoltából a Cali Camerata kíséretével (a kamarazenekar, ami már tavaly is összeállt) Laurellel, egy másik csellista leányzóval, előadhattuk Vivaldi Kettősversenyét. A szólamok utolsó pultjaiban a Shanghai Quartet tagjai erősítettek. A próbák, az elmúlt időszak valami miatt izgulósan telt, még a főpróbán sem voltam meggyőződve arról, hogy felül tudok majd ezen emelkedni, avagy sem. Aztán valami történt, magunkra öltve a fekete estélyiruhákat, majd kilépve a színpadra valami megszállt mindkettőnket. Nyugodtak voltunk, koncentráltak és olyan párbeszéd történt köztünk Vivaldi zenéjén keresztül, ami addig egyszer sem. Megszületett az az atmoszféra, ami szerintem az egyik legnagyobb és legvalóbb történés, ami színpadon és azon túllépve a koncertteremben létrejöhet.

Másnap a Camerataval Tchaikowsky Vonósszerenádot játszottunk, valamint a nagyzenekarból kisebb kamara-összeállítások Kennel, a karmesterünkkel muzsikáltak.
A Weill Recital Hall a Carnegie Hall legkisebb terme, nincs 300 férőhelyes. Eredetileg a Carnegie Chamber Music Hall nevet viselte, ezzel is utalva a színpad nagyságára, ami valóban tökéletesen elég kisebb apparátusokra és a nem túl nagy nézőtérre, aminek kis befogadóképessége tökéletes, hogy igazi kamarazene koncert hangulat jöhessen létre.
Főpróbán Berio Folksongs:

Nagy élmény.. Hála érte!!