A híreket látva szerencsénk volt. Itt egyáltalán nem tűnt olyan komolynak a dolog, hogy hurrikánnak nevezzük az inkább csak durvább vihart. A szél rendesen megdolgozta a fákat és eső is volt dögivel, de nem láttam se kidőlt fát, sem több tíz centis folyamban zúduló árt. Bár még pénteken azt mondták, hogy mi tényleg csak a szelét fogjuk érezni a dühös nőnek, az utolsó pár órában olyan készülődésbe kezdett Susan, hogy sokkal durvább dolgokra is számítottam már. NYC közlekedését teljesen leállították, se ki, se be. Azt mondta 20 éve nem volt ilyen készültség. Mindenki állta a tíz méteres sorokat elemért, vagy elemlámpáért. A kádakba vizet engedtek, sok mindent megfőztek a mélyhűtőből, feltöltötték a telefonjaikat... Az utcák kiürültek, nem járt kinn egy lélek sem, csak a természet tudatta mindenkivel, hogy igen, sokkal hatalmasabb és erősebb, mint mi. És csak zuhogott és süvített este 9-10 körültől másnap délutánig.
A hírekben láttuk, hogy Montclairben, a szomszédos városban, ahova suliba fogok járni, fák dőltek házakra, utakra. Több városban hatalmas vízmosás volt, ami akár házakat is eltolt eredeti helyükről. Susan New Yorkban élő rokonainál azóta sincs telefonvonal, a metróban áll a víz. Szóval hihetetlenül szerencsésen megúsztuk ezt a hurrikán veszélyt.
Tegnap este megismertem Peggyt, Susan egyik özvegy barátnőjét. Átmentünk hozzá vacsorázni és filmet nézni egy "közeli" városba -ami nekik közel, az kb. fél óra kocsival, közben autópályán is közlekedve. Félelmetes látni, hogy milyen életszínvonalat tud produkálni ez a világ. Egy burzsuj lakóparkba érkeztünk, ahol medence van az ott lakók számára, a terület bejáratánál kis "bódé"-ban őr bácsi, aki minden vendéget kikérdez, hogy kihez stb, a lakásról nem is beszélve. Peggy egy masszív alkatú, szarkasztikus vérbeli amerikai. Jókat mulattam rajta és vele. A bejárat mellett egy nagyit grafit rajz van bekeretezve.. nézem-nézem.. Te jó ég!! De hiszen ez Gent!!!!! Ő teljesen padlót fogott, mert még soha, senki nem ismerte fel azt a képet, amit az édesapja kapott még az '50-es években. Nem telt bele 5 perc, a kérdés nekem szegezve: 'Do You have a boyfriend??' . Itt mindenki párosítani akarja azt, akinek esetleg nincs felmutatható embere.. hmm.. mulattató.
Ma felkerekedtem és tettem egy sétát a kertváros felé. Láthatólag tényleg semmi komoly kárt nem okozott Irénke, én viszont megtaláltam az ideális utat futáshoz. A másfél órás csatangolás közben betévedtem egy boltba, ahol bevásároltam magamnak elengedhetetlen fürdőszobai kellékeket. A fizetéskor valamiért többet mutatott a pénztár gép, mint amennyire én fejben összeadtam a cikkek árát. Bár már akkor is többet fizettem, amikor a 25 dolláros telefon feltöltőkártyáért 26 dollár x centet kértek. Mint kiderült 7% extra adót számolnak fel pluszban.. mindig, minden boltban. Bátran odaállok a véletlenül magammal hozott 13 dolcsimmal, mert még alatta voltam "jóval", erre 12, 98 a fizetendő... szerencse.
Felvettem a kapcsolatot Kimmel, egy hegedűs, de már nem diák, leányzóval. Ő és Jamie - csellista tanonc - látogattak Budapestre nyár elején. Találkozunk a héten valamikor és valami klassz koncertre is hívott (New York-i Filharmonikusok vagy London Szimfonikusok) , ha van kedvem csatlakozni és ha sikerül jegyet szerezniük valamelyikre.
Pénteken nemzetközi diákoknak lesz valami útbaigazító félnapos történés, jövő hét kedden pedig indul a a suli. Szóval szépen alakulnak a dolgok és gördülgetnek az események. Az ujjam teljesen helyrejött.
NYC info : a telepesek falat építenek az indiánok elleni védelmül és a legközelebb eső utcát nevezik el Wall Streetnek (1653).
Ha nekem is szabad megszólalni!!!!:) Nagy örömmel olvasom történeteidet!!! Úgy látszik nagyon jó dolgod van és rettentő sok élménnyel és tapasztalattal fogsz gazdagodni!!!Aztán csak ilyen lelkesedéssel küldjed a képeket, mert nagyon kíváncsiak vagyunk. Persze ahogy az időd engedi. Innen 7100 ( most nem tudom pontosan mert nem jut eszembe:)) km távolságról küldök Neked egy óriási ölelést és puszit!!!!! puszil a Te öcsikéd!!!!!
VálaszTörlésJahj Tomcsi!! Te kis muki:-D ölellek!!
VálaszTörlésKirály helyen laksz, és ahogy láttam, az ágyadban van számomra hely!! ;)
VálaszTörlésörülök, hogy minden ok. és ha nem írok, akkor is ÚGY gondolom.
pussz
Számomra is??? :))))
VálaszTörlésmuhaha, vagy "do you have a boyfriend??" Sztem Peggy már gondolatban kitúrta az ágyadból Ritát, és helyette valamelyik szingli ismerősét tette, aki NEM ismerte fel Gentet, cö-cö-cö
Jó az ágynemű!!!! :) Örülök, hogy a Szőke Ciklonnak csak a szele érintett!!! Durva az első héten ilyen élménybe keveredni Béjbó, Neked sikerült!!! :)))))
puszcsi
waaa... király vagy, Csaj! Nagyölelés, cuppanós! <3 Koff
VálaszTörlés