NYC tour

A tervek között amúgy is az szerepel, hogy minél több időt szeretnék tölteni - persze a megfelelő gyakorlás teljesítése után!! ;) - New Yorkban, de ezt néha a "természet" is megköveteli és tálcán kínálja a lehetőséget: a teljes szabadnapot, magam mögött tudva az a heti csellóórát, a zenekari és esedékes kamarapróbák messze elkerülik a kiszemelt napot, az idő meleg, tiszta nyár. És hogy a harmónia teljes legyen, gyakorlásról szó sem lehet, mert muszáj pihentetni a valamitől mindig kellemetlen állapotban lévő ujjaimat. Amióta itt vagyok volt körömágygyulladás, aztán a hirtelen megnövekedett óraszámtól amit a csellómmal közösen töltök, eszméletlen bőrkeményedés, ami alatt az ujjam többi része több napon keresztül irgalmatlanul ég, majd miután ebből lejjebb vett a másfél nap kihagyásnak köszönhetően, a keményedések repedni kezdtek és a középső ujjamon konkrétan lyuk keletkezett, hol máshol, mint azon a ponton, ahol a húrral érintkezik a bőrfelület, így ismét fel-felszisszenő voltam, ha játszottunk bármit is..

Így esett meg, hogy gyönyörű idő lévén napok óta, egy csütörtökön fogtam magam és felkerekedtem, hogy bevetem magam a Central Parkba és ott töltöm az egész napot. A tervem makulátlan volt, teljes lazasággal eligazodtam a már ismert környéken, a buszpályaudvaron és a ragyogó napsütésben bandukoltam fölfelé a kiszemelt úticél felé, majd mikor odaértem még bicikliztem is - bár ez annyira nem előnyös, mert sok útra nem mehetsz vele, és ha még látni is szeretnél valamit, amit a parkban meg kell nézni, akkor az egy óra messze nem elég.., más oldalról viszont hangulatos. No de az éden sem tarthat sokáig, amint az egy órás körbetekerésről visszaértem a bringaállomásra, kimelegedve jegeskávét vettem és abban a szent pillanatban az ég irgalmatlanul leszakadt. Nálam ugye nyár, jó idő és naiv jóhiszeműségem lévén esernyő persze nem volt.. Némi védelmet egy hatalmas terebélyes fa adott, ahonnan ezt sikerült készíteni :
Balfékségem határtalan volt aznap.. még az első lépések között tolom a bringát a gyalogosoknak szánt részen, amikor a kezemben lévő könyvvel a szemöldököm irányába kaptam, de végül a szememet sikerült eltalálni és ezzel az egyik kontaktlencsémet szerencsésen likvidálni. Egy néni akit megszólítottam segítségért persze nem beszélt angolul, erre én rossz térlátással nekiálltam activityzni vele, hátha rájön, hogy igazából egy tükörre volna nagyon szükségem, mert ha ez így marad, akkor mehetek haza.. A lánya pár perccel később ott termett és fordított, s szerencsére minden rendelkezésre állt és megtaláltam a látófelülettől igencsak eltávolodott lencsét.
Aztán ugye leszakadt az ég, majd mikor teljesen csillapodni látszott és a nap is előbújt, gondoltam adok még egy esélyt ennek a Central parkos akciómnak, de valami rendezvény miatt egyre több utat kerítettek el, vagy zártak le, így a park egyre kevésbé tűnt bejárhatónak, és mikor már több rendőrrel találkoztam, mint mezei járókelővel, akkor adtam fel és terveztem újra.

Közben hol esett az eső, hol sütött a nap, szerintem az ég se tudta, hogy mit csináljon, ezzel abszolút kényelmes városlátogatást szerezve nekem.. Nekiindultam és a Central Park nyugati oldalán fekvő Upper West Side-nak és tettem egy nagy kört. Elmentem a 19. század végén épült a Dakota bérpalota mellett, ami előtt két biztonsági őr áll, hatalmas kapuja két oldalán pedig két-két lámpás égő lánggal világít. Ez ma a város egyik legelőkelőbbnek számító lakóhelye. Anno itt lakott többek között Judy Garland, Leonard Bernstein, John Lennon, kinek felesége, Yoko a mai napig is itt él. Yoko férje halála után őrá emlékezvén rendbe rakatott egy könnycsepp alakú kisebb területet a Central Parkban, ez a Strawberry Field, mire a Dakota épülete pont ránéz.












A Hudson-folyó mellett lévő Riverside park és környékén lévő homokkőház épületek sora olyan kis kedves része a városnak, és ismét ' mintha egy filmben sétálnék' érzésem volt. :)

Az időjárás délután döntötte el, hogy akkor most elhozza az ősz előszelét és az eső maradt, amihez csatlakozott a csípős szél és a napok óta tomboló nyári időjárásból hűvös szeptember lett több napra. Ha nagyon szakadt kávézóba ültem, ha kicsit megnyugodott még mentem, mert hívott a város. Így kerültem egyik pillanatról a másikra szemtől szembe a Julliard Schoollal. Ami mellett rögtön ott a Lincoln Center. Itt van a Metropolitan Opera House (szemben), a NY State Theater (balra) és az Avery Fisher Hall (jobbra), ami a New York-i Filharmónikusok otthona.





L.Bernstein West Side Story-ja még az építkezés előtti terület akkori szegényes utcáiban játszódik. Később a zeneszerzőnek nagy szerepe volt e zenei központ létrehozásában. A "Met" ablakain keresztül, még a fényképen is valamennyire, látszik két oldalt Chagall két freskója. A tér közepén állva arra gondoltam: egyszer, talán egyszer majd sikerül bejutni oda és megnézni egy előadást... Bár minden kívánság így válna valóra.. Másnap a suliban a hirdetőn kifüggesztve egy papír : "ingyenes jegyek kosztümös főpróbára, Verdi - Nabucco".. :) egy hét nem telt el és ott ültem a híres operaház karzatán.. és mosolyogtam, mint egy gyerek.
De erről szóljon egy másik bejegyzés. Bármennyire is úgy tűnik, hogy főállású turista vagyok, iskolai kötelezettségek holnap (is!!) hajnali muzsikálásra szólítanak.Kamaraóránk lesz, ahol nem csak testben, de fejben is ott kéne lenni.. és hol van még az azt követő sűrű menet..

Tsók :)