több, mint 10 heten túl és kevesebb, mint 7 heten innen

Anyu szembesített vele tegnap, hogy az utolsó bejegyzésem bizony már egy hónapja került fel. Bár éreztem, hogy gyűlnek már a dolgok a fejemben, miből volna mit "papírra" vetni, de nem gondoltam volna, hogy mindez már egy hónap termése lenne. Azzal érveltem, hogy egy kezemen meg tudnám számolni, hogy mennyi szabadnapom volt azóta - szabadnap alatt azt értem, amikor nem nyúltam a hangszerhez óra, zenekar, vagy kamarapróba miatt. Már csak azért is, kíváncsi voltam és a naptáramban visszanézve: egy, konkrétan 1 darab nap volt, amikor a kék tokot nem nyitottam ki. Senki értsen félre, örülök, hogy ilyen intenzív itt az élet!!!! De azért néha visszavehetnénk a tempóból..

10hét.. néha megdöbbenek, hogy már ennyi telt el. De közben mégis rengeteg minden történt. Volt itt Irén, koncert élmények, városlátogatás, szórakozás, kimerüléses kiborulás, szárnyakat adó főtárgy- és kamaraórák, néha idegesítő próbák, könnyes pillanatok, gyönyörű színekbe öltözött ősz, Haloween-party, sőt már hó is járt mifelénk nem is akármilyen utózöngével.

Jártam a Carnegie Hallban kétszer is, mindkét alkalommal főpróbát hallgattam. A koncertterem vörös és fehér színekben pompázik, méreteit tekintve nem olyan mély, de magas, itt is van négy vagy öt szint. A folyosó falain zeneszerzők saját kezűleg lejegyzett kottái függnek sorban, s varázsol közülük pár vissza a múltba. Először az Orpheus kamarazenekart hallgattunk, itteniek, a '80-as években alakultak többnyire Julliard hallgatókból. Ami nagyon tetszett, hogy minden darab között cserélődtek a szólambeli pozíciók, így például mind a négy csellista volt szólamvezető egyszer.
A második alkalom hazai színekben telt. A Fesztivál Zenekar jött játszani. A főpróbán tömve volt a terem és lehet, hogy én voltam az egyetlen, aki értett minden szót, mi elhangzott a színpadon - jól esett ennyi idő után úgy hallani párbeszédeket, hogy minimálisan sem kellett megerőltetnem magam, hogy értsek mindent. A műsoron többek között Bartók I. és III. zongoraversenye volt. Az utóbbi lassú tétele alatt arra gondoltam, hogy ez már itt, messzi földön született zene és ez úgy érződik benne, vagy csak én azonosultam vele olyannyira, hogy párás tekintettel az otthoni tájat jártam és mosolyogtam, mert hálás a kicsi szív belül, hogy onnan jöttem, hol beszélik e muzsikát. A főpróbát követő nap menetem volna el az esti koncertre, de jött az, amire senki nem számított. Ijesztgettek minket némi hóval, de mindenki csak mosolyogta, hogy ja persze, és ha esetleg tényleg hullik majd, biztos nem marad sokáig. S bár a hó tényleg nem maradt meg, de nagyobb kárt okozott az a csendes havazás, ami október végén itt történt, mint maga Irénke. A fákon még jócskán fenn vannak a levelek, s a hótakaróval együtt az ágak, de még az erős, masszív részek sem bírták el a súlyt és eszméletlen mennyiségben kezdték feladni, s szakadtak rá utakra, villanyvezetékekre, házakra. A tömegközlekedés teljesen leállt, NY-ba se ki se be, ottani pár metró is lehúzta rolót. Autóval, ha haladtunk vagy 2km/h sebességgel. Szóval minden a feje tetejére állt és én még összeteszem a két kezem, hogy semmi olyan problémánk nem lett, mint sok zenésztársnak, és Susan környékbeli ismerőseinek, hogy napokig nem volt se villany, se fűtés, se meleg víz, se semmi. Egy héttel később tettem egy nagy kört Speedyvel és még mindig ilyen a látvány :














A színes levél kupacok helyett pedig faforgácsrakás fogad egy-egy sarkon.
















Halloween is volt időközben. Nyilván, ha már itt vagyok ki nem hagyom.. party, ahol a chipsek és egyéb rágcsák között véres levágott ujj, mint édesség is volt kis tálkában :) kosztümök meg mindenfélék. Fekete hattyú, görög istennő, kalózok, Woody Allen, Minie mouseok, Charlie Chaplin... Én megy egy 10 dolcsis fekete parókával Ponyva regény hangulatot idéztem.