Az utolsó és igazán szívbe és emlékezete vésett pillanatokat mind nem is lehetne felsorolni. Két koncert, közvetlen a szünet előtt egymás utáni estéken, első a suli koncert termében, a második a Carnegie Hall Weill Recital Hall-jában.
Az egyetemen rendezett koncert leginkább azért emlékezetes, mert Nick jóvoltából a Cali Camerata kíséretével (a kamarazenekar, ami már tavaly is összeállt) Laurellel, egy másik csellista leányzóval, előadhattuk Vivaldi Kettősversenyét. A szólamok utolsó pultjaiban a Shanghai Quartet tagjai erősítettek. A próbák, az elmúlt időszak valami miatt izgulósan telt, még a főpróbán sem voltam meggyőződve arról, hogy felül tudok majd ezen emelkedni, avagy sem. Aztán valami történt, magunkra öltve a fekete estélyiruhákat, majd kilépve a színpadra valami megszállt mindkettőnket. Nyugodtak voltunk, koncentráltak és olyan párbeszéd történt köztünk Vivaldi zenéjén keresztül, ami addig egyszer sem. Megszületett az az atmoszféra, ami szerintem az egyik legnagyobb és legvalóbb történés, ami színpadon és azon túllépve a koncertteremben létrejöhet.
Másnap a Camerataval Tchaikowsky Vonósszerenádot játszottunk, valamint a nagyzenekarból kisebb kamara-összeállítások Kennel, a karmesterünkkel muzsikáltak.
A Weill Recital Hall a Carnegie Hall legkisebb terme, nincs 300 férőhelyes. Eredetileg a Carnegie Chamber Music Hall nevet viselte, ezzel is utalva a színpad nagyságára, ami valóban tökéletesen elég kisebb apparátusokra és a nem túl nagy nézőtérre, aminek kis befogadóképessége tökéletes, hogy igazi kamarazene koncert hangulat jöhessen létre.
Főpróbán Berio Folksongs:
Nagy élmény.. Hála érte!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése