Nyúzott vagyok, mert ezek az emberek inspirálnak és ebből adódóan próbálsz meg gyakorolsz és órára jársz és te jó ég! már ilyen késő van? két hét van mögöttünk.
A quartet ÓRIÁSI!! Annyira szeretni valóan aranyosak, jó fejek, közvetlenek, flúgosak, és hatalmas zenészek!!!

Egyik szerda délben játszottak nekünk - kb. a csillárról is lógott a közönség. Beethoven napot tartottak. Varázsoltak egyet, meghallgattunk egy egész vonósnégyest, majd bátran lehetett kérdezni őket akármiről-akkora hangulat volt :), zárásként meg pörköltek egy olyan fúgát, hogy ott ember nem ült hátradőlve..
A brácsásuk, Honggang - ő az egyik kamaratanárom :) - olyan bolond, hogy volt, hogy elfelejtett bejönni tanítani, de az emlékeztető telefonra rohant és bár Mendelssohn kotta helyett Schubertet hozott a szekundosunknak, tanított és még a héten pótolt is.
A testvére Weiggang -az első hegedűsük- eljátszotta az összes Brahms hegedű szonátát a Bard College-on múlt vasárnap. Három kocsival mentünk, csak az utazás volt több, mint 4 óra - ugye az itteni távolságok.. De a koncert nagyon jó volt és amikor mentünk gratulálni, Weiggang hezitálás nélkül a nevemen köszöntött és nem győzte köszönni nekünk, hogy elmentünk ilyen messze, csak azért, hogy meghallgassuk.

Kisebb nemzetiségi gála - amerikai, kínai, koreai, bolíviai, a madzsar és ott a háttérben Boris, aki orosz-szlovák-német :)
A koncertek után pedig nem az van, hogy mint bizonyos nagy művész tanárok elszeparálva elmennek ünnepelni, ők jönnek velünk, lazán, közvetlenül serezni :)
Kimozdulós társasági élet mostanában alig-alig. Komolyan hullák lettünk, de bízunk a javuló tendenciában. Látínoszék tartanak néha egy-egy salsa gyorstalpalót közösen bérelt lakukban "némi" italfogyasztással körítve :). És alakulnak tervek mozira, Metropolitan Múzeumra, New York-i pubos jazz koncertre ;) többekkel.
Holnap kezdődik a kis kamarazenekar idei élete az első próbával. Elnézve a csapat névsorát, amit egy meghallgatás után írtak ki, nagyon jónak ígérkezik. Ez az, amiben tanárok is: Boris, Honggang és Nick is játszani fognak, de a hátsó pultokban ülve. Izgatottak vagyunk!!!!!!
Tegnap pedig túlestem a tűzkeresztségen, sorra kerültem a bizonyos pénteki vonós praktikum-béli színpadra lépéssel. Rachmaninov szonáta első tételt játszottam, egyszer voltam vele órán -Nick kegyetlen tempóban pörgeti az anyagot!- és bár izgultam, de valahogy annyira mégsem és sok minden a vártnál is jobban kijött - boldogság!! :) Nick volt aznap a soros tanár, akin állítólag némi elégedettség jelei mutatkoztak. Ő még nem mondott semmit, megkérdezte a nézőtéren ülő többieket, hogy mit gondolnak. Pozitív kommentek a jobb kezemről, hogy kijönnek a különböző hangszínek és azok hirtelen váltásai is ügyesen vannak megoldva a vonó bármely részén - thnx to Nick!- és még pár dolog. Maga Nick aztán kielemezte, hogy azon még dolgozni kell, hogy a vibrátóm ne holmi egyfajta mechanikus állandó legyen-ő autópilótának nevezi- hanem az is legyen tudatosan használva társítva ahhoz, hogy milyen karaktert színt szeretnék játszani. Plusz még annyi, hogy durvább is lehetnék néha, mert szép, de a dolgok nem mindig szépek és ha tétel megőrül, hát őrüljek meg én is, de úgy igazán- hát úgy legyen !!! ;)
Ezt mind leírva és újra átélve ezeket a zenei élményeket és történéseket úgy érzem annyira jó kezekben vagyok!!!! Jókor és jó helyen!!!
brutál büszke vagyok!!!!
VálaszTörléskb egy hónapja, vagy másfél hónapja vagy kint és már mennyi mindent elértél és láttál, amiről talán álmodni sem mertél!!
pussz
csini vagy a fotón! Esztétikailag tehetséges. :P
VálaszTörlésIszonyat ügyes vagy!!!!
XXX
Szuper! Nagyon, nagyon csodás vagy!
VálaszTörlésnagyölelés