2012. november 3., szombat

minden rendben

Szerdán, mikor visszaérkeztünk az egyre jobban kihűlő lakásba és az egyre nehezebben viselhető gyertyavilágos félhomályba, a felettünk lakó szomszéd Chris azzal a hírrel fogadott minket, hogy a szolgáltató azt találta mondani pár órával korábban, hogy hétfőig, tehát egészen november 5-ig nem lesz áramunk..

Kisebb kétségbeesés, mert már csak a gondolata a hideg lakásnak és a világítás nélküliség tél felé haladva mégsem olyan vidám és könnyen viselhető dolog. Nekiláttunk főzni aznap estére, addig is melegítjük a konyhát, mikor mint derült égből a villámcsapás, a villanyok felgyulladtak, a hűtő ismét elkezdett teljes erejével üzemelni és búúúúgni- örömtánc!!!! Azóta minden maradt, nem csak futó lélekmelegítő volt!! És hallva a körülöttünk lévő ismerősöktől az ottani állapotokat, nagy szerencsénk van, mert sok helyen még mindig nincs semmi, se áram, se fűtés..

Az egyetem hétfőn indul újra, a hétvégi koncertek a töröltek között. Ez a kényszerpihenő ilyen körülményekkel ,mint ami szerda este óta van őszintén igazán jólesik. Végre van idő aludni, hatalmasakat sétálni, gyakorolni, olvasni, blogolni :) mindezt olyan társasággal fűszerezve, amit Bogi itt maradása jelent :)

Ölelés mindenkinek!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése