10 nap, ennyink volt. Őrületes tempó illetve rengeteg látni és befogadni való volt ebben a pár napban.
Anna
és John vendégszeretete rengeteg segítséget nyújtott. A 10 napból azt
hiszem egyetlenegyet sem töltöttünk semmittevéssel.
Az első nap a
hosszú utazás után bár csak dél körül kezdődött, de banki teendőim és a
NYCity pass megvétele után Anna elvitt minket Hobokenbe, ami a Hudson
River nyugati partján fekszik, a város egy magasabb pontjára, ahonnan
Ági
és Tomi először láthatták a New Yorkot élőben, valós méreteiben
szemben a folyó túlpartján. Akkor tudtuk meg, hogy Hoboken kicsit olyan,
mint Brooklyn. Ha nem is igazi kerülete New Yorknak, rengeteg a
nagyvárosban dolgozó ember, aki mikor családossá válik ideköltözik ki, mert
mégiscsak nyugodtabb és a közlekedés egyszerű, vasúton pár perc alatt bent vannak manhattan szívében. Nem mellesleg Hoboken híres az ott született
Frank Sinatraról és az első amerikai baseball meccs helyszínéről - persze az utóbbi a mai napig is véresen komolyan vitatott kérdés.. :)
Vasárnap, a második nap bementünk New York-ba és körbenéztünk pár helyen, elmentünk a Times Squarre, A Rockefeller Centerhez, a St. Patrick Katedrálisba, majd délnek vettük az irányt és tettünk egy kört a village-ben. Manhattan lakóinak sokszínű énjeik leginkább itt, a régi bohém negyedben láthatóak egymás mellett, mint egy impresszionista festményen az ezer és ezer színárnyalat, így olvad eggyé és teszi sajátságossá greenwich village képét és benyomását. Itt fordultunk sokszor egy.egy fazon után, akár férfi, akár nő, de volt olyan, aki esetében ezt eldönteni sem bírtuk, és vontuk le a konklúziót: itt aztán bármit bármikor magadra ölthetsz ruha gyanánt, senki nem néz hülyének. Elfogadnak.
Felkerestük a bizonyos kereszteződést a Grove és Bedford street találkozásánál, ahol áll a ház, amit a jóbarátokból ismerhetünk, mint a lányok lakását. A Washongton Square Park felé belefutottunk egy fekete zenészbanda előadásába, akik swingeltek, jazzeltek meg bluest énekeltek 4-en egy szál bőgővel. Kis ízelítő abból, ami később a parkban fogadott minket. Ott minden 10 méteren valami más szólt vagy más kápráztatta a szemeket. Valaki stand up comedy-vel kalapozott, voltak, akik jazzt muzsikáltak, láttunk hippiket gitározni egy az egyben olyan szerelésben, mintha hirtelen a Hair idejében lennénk, firzbivel és kis babzsáklabdával zsonglőrködőket. Óriási hangulat van ott :).
Késő délután még délebbre mentünk, a kereskedelmi központba. Megnéztük az emlékművet, amit az ikertornyok helyén emeltek - bár ez nem éppen a megfelelő kifejezés. Az elbarikádozott területet hosszasan végigjáratják kívül, ahol többször is megvizsgálják a beléptető kártyát, amit a Memorial "boltban" lehet kérni. (Most már csak lehetett, szeptember óta csak online lehet igényelni és úgy bejutni..-ezt sem értem.) A hosszas körbejáratás közben pedig átvilágítanak mindent és mindenkit. Az emlékmű egyébként szép és megdöbbentő. Nagyon megdöbbentő .. akár csak bele gondolni is.. Ha jól tudom a két vízesés konkrétan a két épület eredeti helyén áll, rajta körben a nevek, este pedig gyönyörűen van kivilágítva.
Lehetnek itt Memorial boltok meg majd múzeum és hasonlók, nekem ami a legközelebb hozza azokat a napokat 2001-ből, a St. Paul's Chapel. Ez a kis kápolna alig 100 méterre áll a tragédia helyszínétől és semmi baja nem lett, sőt ez a hely volt az egyik mentő hadiszállás azokban a napokban, hetekben. A tűzoltók és önkéntesek idejöttek pihenni, enni, aludni, imádkozni. Vannak képek és egy-egy leírás, de van itt tűzoltóruha, a cetlik, rengeteg, amiken emberek eltűnt családtagjaikat keresik, gyerek rajzok és üzenetek a Világ minden tájáról, rózsafüzérek és egy kisebb ágy, ami csak egy az akkori sokból a megfáradt mentők, segédkezők számára .. Szóval ez, inkább ez az, ami áthatja az embert annyira, hogy nem tud hangosan és türelmetlenül szólni a másikra egy darabig..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése